Portré

Egy olyan fotós mondta egyszer, akinek fényképész karrierem egy meghatározó állomásánál hallgattam meg az előadását, hogy minden ember szép, ha elég közel mész hozzá.
Ez úgy nagyjából alapjaiban rengette meg a portréfotózásról szóló minden addigi elképzelésemet.

Láttál már olyan portrésorozatot, ahol az alany szinte érezhetően feszeng a képeken, egyértelműen kicsit sem tudva, mit kezdjen magával a merev csízben, amibe kényszerítették? Vagy olyat, amelyet egy minden fantázia nélküli műteremben, műfénnyel műanyaggá alakítottak? (Kicsit sok a “mű” szó a történetben, ugye?) És olyan volt-e már, ami inkább hasonlított bódéban elkattant igazolványképre, mint portréra?

Elmondom, miben hiszek én, és meglátod, közös-e a vallásunk.
Az én istenem a fény, mégpedig a természetes fény. Portrékat az esetek legnagyobb százalékában külső helyszínen fotózok, olyan “körítéssel”, amely jelentésben, hangulatban hozzáad ahhoz, akit fényképezek.
Sosem kattintással kezdek, mindig beszélgetéssel. Az ok nagyon egyszerű. Meg kell tudnom, ki vagy, milyen vagy, mi érdekel, miért szeretnél magadról portrékat, mire szeretnéd használni őket, mit szeretnél elérni velük. Elkerülhetetlen, hogy a képeken a saját szememen keresztül láttassalak téged, hiszen ha nálam az exponálógomb, csak azt tudom megmutatni, amit én látok belőled. Minél bátrabban bontjuk le a védelmi vonalként felhúzott falakat, annál könnyebb ellazulni, annál jobban érzed magad és annál természetesebb érzéssé válik az az egyébként teljesen természetellenes érzés, hogy rádfognak egy böhömnagy kamerát.

Bár ilyen is van, a dolog általában nem úgy indul, hogy elfog a vágy reggel a kávé mellett, ugyan kéne már néhány jó kép magadról. Általában van ürügy. Egy új weboldal. Társkeresés. Nagy változások. Új mérföldkövek az életedben. Szülinap. Babavárás. Meglepi a párodnak vagy kapcsolatterápia. Önbizalomfokozás. Bárhogy legyen is, az életben olyan ritkán készülnek rólunk képek azért, mert kifejezetten ezt szeretnénk. Pedig utólag mindig hiányoznak…

s003

Hogyan készülj?

Mire számíts?

Galéria | Portré